AZ ELKÉPZELT JÖVŐ
A „2068 Éld az életem!”című könyv témái: lesz-e demokrácia a 21. század második felében? Hová vezet a média totális uralma? Lehet-e egy társadalom egyszerre biztonságos és szabad? Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy képzeli el a világot a könyv szerzője. Szűcs Tamással Varga Mihály beszélgetett.
– A vegán életmód mennyire lesz elterjedt 50 év múlva?
SzT: Én nem vagyok vegán, lelkesen fogyasztok mindenféle hústerméket, imádom a disznótorost, a mangalicaszalonnát. A könyvben viszont olyan világot írok le, ahol ezek az ételek már nagyobb rést tiltólistán vannak – egyszerűen azért, mert úgy látom, valóban ebbe az irányba mozdulunk el. Az étkezés – mint sok minden más – már nem létkérdés, a bőséges étkezés már nem státusszimbólum– így lesz az étkezés is morális probléma, a kérdés már nem az, hogy mit engedhetek meg magamnak anyagilag, hanem, hogy mit engedhetek meg magamnak erkölcsileg, mi az az étel, amivel „a legjobbat teszem a világgal”. Az állati eredetű élelmiszer megtermelése nagyon jelentős környezetterhelést jelent – óriási a vízigénye az állattartásnak, és nagyban hozzájárul a széndioxid-kibocsátáshoz. Ehhez járul az is, hogy egyre erősebben tabusítjuk az állatok elleni erőszakot, az állatkínzást – és a nagyüzemi állattartás azért valóban nem egy állatbarát tevékenység. Sőt! Ezek a tényezők együtt mutatnak a jövő felé, amit a könyvben igyekszem bemutatni, ahol a vörös húsok fogyasztása ugyan nem tilos, de korlátozott, és a fiatalok számára egyszerűen gusztustalan. Alapjaiban változik már most is az, ahogyan általában az étkezésre tekintünk: jellegzetes különbségek vannak a baby-boomerek és a millenniálók étkezéskultúrája között. A baby boomerek, a világháború után születettek még sokan a szegénységből jutottak valamiképpen a középosztályba, – náluk a bőséges étkezés még érték, a jólét jele, a hús ennek a frissen megszerzett bőségnek a szimbóluma.
A millenniálók számára már a bőséges étkezésnek nincs– mondjuk így –sportértéke, az étkezés részint élményszerzés, részt az egészségmegőrzés része, és egyre több benne a morális elem –„boldog csirkék” tojásait akarjuk enni, és komoly tudományos cikkek jelennek meg arról, hogy mik a boldogság jelei a háziszárnyasoknál, ez a kérdés nagyszüleink idejében egyszerűen röhejes lett volna, ma milliárdos üzlet. Persze mindez a fejlett világra, Európára, Észak-Amerikára vonatkozik – a világ más részein éppen ellenkező folyamatok játszódnak le, ahol korában azért nem ettek húst, mert nem futotta rá, ott most kezdenek rákapni – ez viszont azt is előre jelzi, hogy pont ötven év múlva már ott is eljutnak oda, hogy inkább az egészségre és az étkezés morális dimenzióira figyeljenek. Ha pedig egy iparágra globális szinten tekintenek úgy, hogy „káros”, „erkölcstelen”, „gusztustalan” – ugyanakkor (ha máshonnan nem, az akkor öregedő mai millenniálók részéről) megmarad valamiféle kereslet, akkor komoly iparági átrendeződést hoz: a termelés alacsonyabb presztízsű, szegényebb országokba tevődik át, átalakul a tulajdonosi kör, a fehérből a szürke-fekete zónába kerül a termelés, megjelennek az illegális csatornák. Erről is szól a könyv.
– Eltűnnek-e a nők és férfiak közötti különbségek?
SzT: Nem akarom lelőni a poént – de annyit elárulok a könyvről, hogy ez a történet egyik alapkonfliktusa. Persze ez is a tízes évek egyik „nagy története” – a Meetoo mozgalom, ami valójában jól több mint pusztán a zaklatások feltárása, és az Incel mozgalom, amiről csak akkor hallunk, ha egy-egy frusztrált fiatalember elkezd nőket ölni. Úgy gondolom ezek a mozgalmak meg fogják határozni az elkövetkező ötven évet. Az incel mozgalom – azok a férfiak, akik úgy érzik, nem jutnak nőhöz, mert ők csak amolyan béta férfiak, akiket a nők nem választanak, és ettől frusztráltak lesznek, és nőgyűlölők – ma még értetlenség és nevetség tárgya. Ahogy tovább fog változni a világ, ahogy a nők részéről egyre elfogadottabbá válik majd az asszertív magatartás (jogom van nemet mondani bármikor, jogom van tévedni, jogom van megváltoztatni a véleményemet, és ezt nem kell megmagyaráznom), úgy nő majd a frusztráció és – valószínűsíthetően – növekszik az erőszak is. Azt az átrendeződést, amiben már most is élünk, hogy lebontsuk a nők érvényesülése előtti korlátokat, felszámoljuk a még létező üvegplafonokat, akár kvótákkal is alakítsuk át a cégek-állami szervek vezetésében a nemi arányokat, bizonyosan lesznek, akik nem a privilégiumok lebontásaként, hanem egy újfajta diktatúra megjelenéseként fogják értelmezni. Ugyanakkor Európában, Észak-Amerikában, Kelet-Ázsiában a csökkenő munkaerő-kínálat – az elöregedés – egyértelműen arra fogja kényszeríteni a cégeket s az állami szerveket is, hogy minél több lehetséges munkavállalót, vezetőt vonjanak be a munkába – így a nők elhelyezkedése, előre-jutási lehetősége már a puszta racionalitás miatt is javulni fog. A feminizmus – mint minden politikai mozgalom –, át fog alakulni. Sok szempontból, nagy valószínűséggel okafogyottá válik – hiszen mint láttuk lassan már nem csak a jogi és politikai, de a gazdasági, kulturális egyenlőség is elérhető lesz. Hogy ezek után hol, miben találják meg a céljaikat, az jó kérdés, de az is, hogy hogyan fognak a feminista mozgalmak aktivistái megküzdeni az incel-mozgalom sérültjeivel, miként reagálnak majd arra a helyzetre, amikor már ők lesznek kvázi hatalomban.